Bogyiszló története

Bogyiszló község Szekszárdtól 11 kilométerre keletre, a Duna közelében, a Sió csatorna torkolatvidékén található. A Duna közelsége évszázadokon át meghatározta az itt letelepedett emberek életét. A viszonylag sík területet csak enyhe dombok, kiemelkedések tagolták, amelyet a Duna hordalékával épített évezredek alatt. Áradások idején szinte az egész táj víz alatt állt, szigetszerűen körülvéve ezeket a kis dombokat. Állandó települések ezeken a kicsiny, keskeny magaslatokon, úgynevezett göröndökön létesülhettek, a területre ezért a nagyszámú, igen apró falvak kialakulása jellemző. Bogyiszló is egy ilyen magas partra települt, az akkori Duna folyam bal oldalára, a Duna–Tisza közére. E falvakat a Tolna felé hurkos nagy kanyart leíró, régi Duna vette körül három oldalról, létrehozva a Bogyiszlói félszigetet. Az élet ezen a földön sok megpróbáltatással járt, gondoljunk csak arra, hogy hány alkalommal öntötte el a dunai árvíz a területet. A sok küzdelem, az elemekkel vívott harc igazi közösséggé formálta az itt élő embereket, és nagy hatással volt Bogyiszló sajátos kultúrájának, hagyományainak kialakulására, fejlődésére, amely hagyományokat a ma élő lakosság szerencsére tovább ápol.
A régészeti leletek bizonysága szerint Bogyiszló környékén már a szarmaták is megtelepedtek, később az avar korban is lakott terület volt. A honfoglalás idején a magyarság is letelepedett ezen a vízjárta tájékon, és az ezt követő időkben több kisebb települést, faluhelyet hoztak létre a Bogyiszlói félszigeten. A középkori Bogyiszlóról keveset tudunk, ritkán említik az írások, az első írásos emlék Bogozlo néven említi a XII. századból, mint királyi birtokot. Nevét az Árpád-házi Szár László fiáról (Boguszlava) kapta, mely „Isten dicsősége” jelentéssel bír. A félszigeten lévő települések közül Bogyiszló mellett csak Dalocsa településről található írásos emlék az Árpád-korból, ezek alapján Dalocsa nagyobb település lehetett, mint Bogyiszló, kőből épített temploma is volt. Bogyiszló feltételezhetően a mostani településtől keletre, a régi temető közelében helyezkedett el. A Holt-Duna környéke biztonságosabbnak látszott, mint a keletebbre fekvő faluhely, így a templomos Dalocsa a régi Bogyiszlóval együtt már a XIV. század közepén új helyre települt Bogyiszló néven. Dékán Péter 1764. évi vallomása így foglalja össze a Bogyiszlót és Dalocsát érintő helyváltoztatást: „Bogyiszlóiak…nem előbbeni helyt, az hol most a temetőjek vagyon, hanem mostani Bogyiszlót megh szállották a Dalocsaiakkal együtt”. A fontos kereskedelmi és közlekedési útvonalaktól távolabb fekvő település a történelem viharaitól védett helyzetben volt, s a környező területek lakói is itt kerestek menedéket, búvóhelyet. A vízjárta, mocsaras terület bőségesen szolgált élelemmel is az ínséges időkben, amikor a háborúzások miatt a földeket felhagyták, művelni nem tudták. A török megszállás és a Rákóczi-szabadságharc idejéből fennmaradtak bujdokolásáról szóló történetek, a település határában ma is találunk erre utaló elnevezéseket (Haramiás, Hajdu-szállás). Bogyiszló nem csak a háborúk idején nyújtott menedéket, hanem a gyakori áradások alkalmával is a környék alacsonyabban fekvő, elöntött települések lakóinak. A pusztító árvizek miatt több közeli falut elhagytak lakói és végleg az árvíz által kevésbé fenyegetett Bogyiszlóra költöztek. Földjeik Bogyiszlóhoz kerültek, az elpusztult településeket azonban határnevek megőrizték, a bogyiszlói határban található helynevek egy része középkori falvak emlékét őrzi.
Bogyiszló határa nagy területű volt, Kül-és Belbogyiszlóra tagolódott. A Belbogyiszlói 15 000 holdnyi határban a XIX. század közepéig egyáltalán nem voltak szántóföldek. A határ vízjárta szintjéből csak kisebb hátak, göröndök emelkedtek ki. Ezeken voltak egykor az említett települések, a bogyiszlóiak kertjei, gyümölcsösei, szállásai. A többi rét, bokros sűrűség, nádas, legelő és erdő volt. Megélhetést főleg az ezekre a kiemelkedő részekre telepített gyümölcsösök, a halászat, a foki gazdálkodás, valamint az állattartás jelentett. A víz közelsége miatt a gyümölcsösök bőséges termést hoztak. A Duna ártéri területe, az itt lévő mellékágak, holtágak, tavak rendkívül gazdag halállománnyal rendelkeztek a sok ívóhely és a gazdag táplálékforrás miatt. Mivel Belbogyiszlón nem volt szántóföld, ezért a falutól távolabb, vízmentes területen igyekeztek földhöz jutni. Ezt a területet nevezték Külbogyiszlónak. Művelés alá vontak parlagon lévő, senki által nem használt területeket, később béreltek vagy vásároltak szántóföldet, illetve Külbogyiszló határa részben a védett mocsári félszigetre menekült falvak határából alakult ki, és a pusztává lett falvak földjét mint Bogyiszlóiak tovább művelték. A hagyomány szerint a Külbogyiszlónak nevezett területen egykor hét községnek a mécsvilága összelátszott este, vagyis a népemlékezet szerint hét település volt egykor a területen. Ilyen települések voltak Szentkirály, Szentistván, Adács, de a Faluhely vagy Kisülés helynevek is egykori településről árulkodnak. Nemcsak Kül-és Belbogyiszló egykori határában találunk elpusztult településeket, a tágabb vidéken is igen sok falu tűnt el a XVII. század végére, XVIII. század elejére. Joggal feltételezhetjük, hogy az elpusztult nagy környék egykori magyar népének maradványai részben Bogyiszlóra menekültek a nehéz időkben. De itt lelt otthonra Tolna 1710-es években elüldözött református lakosságának egy része is. Elmondható, hogy Bogyiszló nagy terület magyarságának jelentett menedéket, ebben a Sárközhöz volt hasonló. A török időkben tehát nemcsak hogy nem pusztult el a falu, hanem menedéke volt a környékbeli elpusztított falvak lakóinak. A szomszédos Tolna a reformáció egyik fellegvárának számított a kezdeti időkben. A pezsgő református egyházi élet hatással volt Bogyiszlóra is. Feljegyzések szerint már 1550 körül protestánsok éltek Bogyiszlón, számukról, egyházi életükről nincs adat, csak mint református települést említik Bogyiszlót. Minden református eklézsiában már a kezdeti időszakban is működött iskola. A bogyiszlói Album feljegyzései szerint a XVII. században élénk iskolai élet folyt Bogyiszlón, minden gyerek megtanult írni, olvasni, számolni. A falu megélhetésének alapja az óriási ártéri erdő, tele gyümölcsösökkel, szállásokkal, irtáskertekkel, irtásrétekkel. Az érseki uradalom csak 1794-ben szorítja meg az ártéri erdők használatát, 1815-ben pedig megkezdte az erdei szállások felszámolását. Ez súlyosan érintette a jobbágyokat, és úgy látszik elégségesen bizonyították könyörgéseikben, hogy ez a megszorítás tönkreteszi állattartásukat és kertgazdálkodásukat, és koldusbotra jutnak, mert végül is az uradalom megváltoztatta elhatározását, és a bogyiszlóiak megmaradhattak erdei irtásaik birtokában. 1854-ben befejeződött Duna szabályozás, a folyót új mederbe terelték. Bogyiszló átkerült a Duna jobb partjára, vagyis a Dunántúlra, és ettől kezdve minden égtáj felől víz vette körül, a szigetet csak komppal lehetett megközelíteni. Ez sok nehézséget okozott a gazdálkodásban és megdrágította a Külbogyiszlón lévő földek művelését, hiszen a komppal való átkelésért mindannyiszor fizetni kellett. A külbogyiszlói földeket folyamatosan eladták a gazdák, és helyette a Tolna szigetben vásároltak másik földeket, illetve az 1870-es években már a falu közelében is kezdtek egyre nagyobb területeket felszántani. Ezzel együtt is sok bogyiszlói gazdának van még földje a Duna túloldalán, ahogy itt mondják a túlfélen vagy túlsó félen. Ez a kifejezés talán arra utal, hogy a folyó túloldalára került területekre ma is úgy gondolnak, mint Bogyiszló másik felére. A Duna szabályozás után húsz évvel felmerült, hogy Bogyiszlót Tolna megyéhez csatolják, de erre végül csak 1931. január 1-vel került sor. Az átcsatolás után elveszítette Külbogyiszlót, a területének egyharmadát, így jelentősen csökkentek a település adóbevételei. A Duna szabályozás után megindult a töltések építése, az ártér vízmentesítése, mezőgazdasági művelés alá vonása, de a munka nagyon lassan haladt, és ez után is voltak pusztító árvizek. Lakosságszám az 1910-es évekig folyamatosan nőtt, majd lassú csökkenés figyelhető meg. Legnagyobb lélekszám az 1910-es népszámláláskor volt 2932 fő. 1938-ban elkészült a Bogyiszlót Tolnával összekötő út és a hidak a két holtágon, ez voltaz első szárazföldi összeköttetés a Duna szabályozása óta. Az évente előforduló árvizek tápanyagban gazdag öntéstalajt hoztak létre, amelyen az ártéri erdők kiirtása után kiváló adottságokkal termeszthető lett a bogyiszlói paprika és a fűszerpaprika. Bogyiszlón „ö”-zős nyelvjárást beszéltek. A község néphagyományokban és népszokásokban gazdag, különösen a néptánc és a népzene területén. Lajtha László Kossuth díjas zeneszerző, néprajzkutató 1922-ben járt gyűjtőúton Bogyiszlón. Munkája nyomán egyedi és gazdag népzenei és népdalkincs tárult fel, ennek köszönhetően Bogyiszló megkapta a „Tiszta forrás település” címet. A sokak által kedvelt „Nézését meg a járását” kezdetű sláger eredetije is innen származik. Józsa Bálintné Tamás Julianna szövő, viseletkészítő munkásságát, Streer Tamásné Horváth Mária néptáncos tevékenységét és Orsós Kis János zenei munkásságát a Népművészet mestere díjjal ismerték el. Védett természeti érték a község határában a Kasztói Őstölgyes, ahol háromszáz-négyszáz éves kocsányos tölgyfákat csodálhatunk meg, valamint az Orchideás erdő, és a Gemenci erdő.